Audi A6
Csak Audi A6 !

MENÜ

Az autó megjelenésében semmi meglepő nincs, talán éppen ez a meglepő. Vagyis, hogy az új A6-os annyira hasonlít elődjére, olyan, mintha egy szimpla rácfelvarrás lenne. Főként oldalról lehet összetéveszteni az újat régivel.

Pedig szó sincs erről, ami nyilvánvalóvá válik, ha megnézzük a méreteket, az új A6 4,91 méter hosszú, azaz két centivel rövidebb, mint korábban, ugyanakkor a tengelytávolsága 6,5 centit nyúlt, most 2,91 méter. A kocsi két centivel szélesebb és egy centivel alacsonyabb. A csomagtartója 530 literes, ami 15 literrel kisebb, mint eddig.

A jármű üresen 1575 kiló, köszönhetően annak, hogy a karosszéria gyártásakor jelentősen alkalmazzák az alumíniumot is, de így is tíz kilót hízott elődjéhez képest.

Az új generáció minden tekintetben egy kicsit feszesebb, kevésbé gömbölyű formák jellemzik a részleteit. Elöl igen hasonlatos az új A8, illetve új A7 modellekhez, a fara viszont az A4-től örökölt részleteket. A hagyományos kivitel mellett azonnal elérhető lesz a sportosabb S-line kivitel is, amely a kissé eltérő lökhárítókról, kerekekről ismerhető fel.

Alapesetben hagyományos halogén fényszórókkal készül az A6-os, ez felárért kicserélhető bi-xenon vagy akár LED-es technikára is. Hátul mindenképpen LED-ek világítanak.

Az utastér még a külsőnél is unalmasabb, már ami a frissességet illeti, hiszen látszólag egy az egyben az A7 belső tere köszön vissza. A kialakításra így nem lehet panasz, az Auditól megszokott szép formák és kiváló minőség vár a vevőkre. Alapáron kétzónás automatikus klíma szellőzteti az utasteret, de ha ez nem elég, az első ülésekhez is kérhető fűtő és szellőztető rendszer, sőt masszázs funkció is. Ennek használatakor - ha a vezető túlságosan ellágyulna - jöhet jól a rendelhető head up display, így elég az úton tartani a szemet, nem kell a műszerfalra lepillantani.

Vezetnie úgysem nagyon kell, hiszen az autó fedélzeti elektronikája szinte mindent megold helyette, az éjjellátó figyelmeztet a gyalogosokra, a sávtartó visszakormányozza az autót, a parkoló segéd pedig jól leállítja, a távolság és sebességtartó akár meg is állítja, majd újra elindítja követve az előttünk haladót, miközben a többmilliós Bang & Olufsen hifiből kristálytiszta muzsika szól.

A kulcs immár csak nevében az, ami, a motor gombnyomásra indul. Két benzines és három dízelmotor szerepel a gyártás kezdetén a modellkínálatban, az igazi újdonság, hogy az új A6 már hibrid hajtással is rendelhető.

Az alapmotor a továbbfejlesztett 2,0 literes TDI, amely immár 177 lóerős, maximális nyomatéka 380 Nm. Ezzel a motorral mindössze 4,9 liter a limuzin átlagfogyasztása, miközben egyáltalán nem megy rosszul, 8,7 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig 225 km/óra.

Dízelből a 3,0 literes V6-os választható még, amely kétféle kivitelben kerülhet az autóba, 204, illetve 245 lóerős teljesítménnyel. Előbbi fogyasztásában (5,2 l/100), utóbbi dinamikában (250 km/óra) hozza a legjobbját.

Benzinmotorból egyelőre csak V6-os választható. A 2,8 literes hengerűrtartalmú szívómotor 204 lóerős, ami 7,7 másodperces sprintidőhöz és 240 km/órás végsebességhez vagy 7,4 literes átlagfogyasztáshoz elég.

A csúcsmodell a 3,0 TFSI, amely már az elődben is használt kompresszorral felszerelt motor neve. Itt 300 lóerő és masszív 440 Nm gyorsítja az A6-ost, egészen jól. Álló helyzetből 5,5 másodperc alatt eléri a százas tempót, végsebességét pedig csak az elektronika korlátozza 250 km/órára.

A négyhengeres dízel elsőkerék-hajtással készül, a V6-os motorokhoz viszont - kiviteltől függően - széria vagy opciós felszerelésként összkerékhajtás is tartozhat. A normál hátsó differenciálmű helyett sportegység is kérhető, ami még dinamikusabb kanyarodást tesz lehetővé. A gyengébb motorokhoz alaphelyzetben manuális sebességváltó tartozik, az erősebbekhez viszont automata, előbbiekhez felárért kapható a kényelmesebb megoldású.

Hírek

  • Megérkezet az új A6 !
    2013-02-20 17:21:19
Asztali nézet